Újbor- és Sajtfesztivál 20102010. 12. 2. | Írta: Török László
Hetedik alkalommal került megrendezésre november 27-28-án a Vajdahunyadvárában a magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál. Az esemény Magyarország egyetlen ilyen jellegű fesztiválja, ahol a termelőknek minden évben lehetőségük van bemutatni a közönségnek, hogy a magyar termékek mennyire kiválóak. Intézményünket Győr- Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központját érte az a megtiszteltetés, hogy e rangos eseményen díszvendégként vett részt és népszerűsítette a csermajori sajtok hírnevét. A fesztivál egyben az ország egyetlen Újbor és Sajtversenye is. Számos kiállító és termelő nevezte sajtjait és termékeit a versenyre. Az idei évben a Győr- Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a már elfeledett de napjainkban újra gyártásra kerülő csermajori sajtjaival Lajta, Ilmici, Tea, Pálpusztai, Panni, Óvári, Trappista, és ezen sajtok biotejből készült kollekciójával az „Év sajttermelője” címet nyerte 2010-ben. Úgy gondoljuk, hogy az iskolának érdemes volt visszanyúlni a gyökerekhez és a hagyományokra alapozott minőségi sajttermelést feléleszteni. Ez a törekvés találkozott a több ezres látogatói tömeg ízlésével amelyet az is bizonyít, hogy a közönségdíjat is a csermajori sajtok nyerték.
Hazánk hírnevét a csermajori sajtok a luxemburgi élelmiszeripari világkiállításon is öregbítették. Az egyik patinás soproni szálloda konyhafőnöke Horváth Zsolt aranyérmet nyert menüsorába az orosházi libamájon és a vitnyédi vadgesztenyeszirupon kívül a csermajori sajtokat is beépítette.
Ezért úgy gondoljuk, hogy a 2009-ben történt összevonás óta az iskola egyre inkább hozzájárul a magyarországi minőségi sajtkészítés fellendítéséhez.

